Elhatároztam, ledobok egy csekélyke tízest magamról.

Mert kell. Nem vagyok anorexiás, bulémiás, csak érzem, hogy zavar a kis pocak és a kapaszkodók a melltartóm pántja felett.

Kicsit lefogyok, átformálom magam itt-ott, napi egy órát futni fogok (na jó, kezdetbe csak felet)

És hogy könnyebben menjen, alkalmazom a Vonzás törvényének szabályait.

El kell képzelni magam az ideális formámban, fitten, egészségesen, majd elhinni, az is vagyok (ez a nehezebb része) és el kell felejteni a mérleget. Zé szerint amúgy is, a "legjobb mérleg a tükör".

Tökre igaza van! Mert mit ér a BMI, meg a kilók száma, ha az igeálisnak mondott súlyom nekem túl sok?

Voltam már 56 kilós is, na az azért túlzás volt, de hát így reagált a testem az egészséges életmódra... Hiába tartották sokan kevésnek, a közérzetemnek nagyon tetszett. Meg a vérképem tökéletessége is azt mondta, hogy ez az ami nekem az ideális. A diéta és a mozgás amúgy is fontos az egészségemnek, lévén állandó gyógyszeres kezelésre szoruló pajzsmirigy-alulműködésem van. Szóval most nem célom az 56 kiló, de hatvanig mindenképp lemegyek :) Szóval mérleg. Valahogy nem tudtam megállni, hogy ne álljak rá minden reggel.

Máig.

Ugyanis Pejkó hirtelen felindultságában földhöz vágta a szerkezetet... Gallyra ment.

Mondja nekem még valaki, hogy nincsenek véletlenek :) Úgyhogy hajrá. Legjobb mérleg a tükör! :)))