Na ezt is ki kell próbálnunk! Mivel már vannak muffin sütőformáink, abban fognak készülni. Arról pedig, hogy mennyit híztam a finomságoktól, majd később beszámolok :))) a recept:

Sült túrópuding

Hozzávalók: kevés puha vaj és liszt a csészék előkészítéséhez 3 evőkanál mazsola él dl rum 3 tojás 25 dkg tehéntúró 3 evőkanál tejszín 1 citrom

fél vaníliarúd10 dkg cukor 5 dkg liszt 1 csipetnyi só Az öntethez: 15 dkg baracklekvár 1dl rum 1 citrom

Elkészítési mód: 200 fokra állítjuk a sütőt, és amíg felmelegszik, kivajazunk és kilisztezünk 8 db másfél decis kávéscsészét. Egy kisebb lábasba öntjük a mazsolát, ráöntjük a rumot, és hozzáöntünk még annyi vizet, hogy ellepje a szemeket. Ezt erős tűzön felforraljuk, majd az első rottyanás után lehúzzuk a tűzről, és félretesszük. A tojásokat szétválasztjuk, és két tálba külön-külön beleöntjük. A sárgáját összekeverjük a túróval és a tejszínnel, majd beleszórjuk a cukrot és a lisztet. Ehhez belereszeljük a citrom héját, belekaparjuk a vaníliarúd belsejéből az aromás pöttyöket, majd beleöntjük a rumos mazsolát, és mindezt alaposan összekeverjük. A tojásfehérjéhez egy csipetnyi sót adunk, és keménnyé verjük a habot. Ezt óvatosan hozzáforgatjuk a vaníliás-mazsolás túróhoz, majd belekanalazzuk a kivajazott, kilisztezett csészékbe, és 15 percre betesszük őket a forró sütőbe. Ezalatt elkészítjük a mártást. Közepes lángon kevergetve összemelegítjük a baracklekvárt a rummal, és ehhez hozzáreszeljük a citrom héját. A negyed óra leteltével, sütőkesztyűvel kivesszük a túrópudingokat, és ráfordítjuk őket egy vágódeszkára, végül rácsorgatjuk a rumos-citromos baracklekvárt.

Szerző: Zolabori  2009.03.09. 16:22 Szólj hozzá!

Címkék: recept sült vacsoracsata túrópuding

A bejegyzés trackback címe:

https://banyatanya.blog.hu/api/trackback/id/tr9991659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása