Zével utáljuk azt a bizonyos két kereskedelmi csatornát, mégpedig a sok reklám miatt.
Hiába a jó filmek, inkább neki sem kezdünk, mert ha valamelyik emberi időben is kezdődik a sok köztes reklám miatt jó ha fél egy körül vége van.
Szerintem a normális emberek (pl. mi :)) akik dolgoznak (na meg másnap fél hattól gyereket nevelnek) nem engedhetik meg maguknak, hogy éjjel kettőig tévézgessenek.
Hiába jó egy film, a közte lévő reklámok még sosem voltak olyan érdekesek, hogy ébren tudjunk maradni... Pedig sok mindennel próbálkoztam már. Volt hogy lenémítottam a tévét és így néztem, hátha érdekesebb.
Volt hogy átkapcsoltam máshová, de akkor meg rendszerint találtam valami érdekesebbet, így túlcsúsztam a nyolc percen és lemaradtam a folytatásról.
Sőt, a két konkurens csatorna mintha még a reklámokat is direkt összehangolná! Csak hogy biztos ne kapcsolj át sehová. Pedig én csakazértis át szoktam kapcsolni. De hiába.
Ahogy Garfield is mondotta volt : A reklámok túl hosszúak ahhoz hogy végignézzük, ámde túlontúl rövidek ahhoz, hogy felkeressük a homokosládáinkat"
Hát igen. Abba a nyolc percbe nem fér bele semmi más.
Mondjuk vannak ismerőseim, akiknek 5 percbe is sok minden belefér, de mi egyenlőre Zével még nem kapkodjuk el ennyire :))
Tegnap este szokás szerint letettük aludni a gyerkőcöket, aztán nekiláttunk feltérképezni, mit nem adnak ma sem a tévében...
A közel 50 csatornán való végigszaladás után, ki tudja miért, elkezdtünk nézni az egyik vezető kereskedelmi csatornán egy filmet. A Számkivetettet. Igaz már ugyanezen a csatornán vagy tizenötször láttam, de a vége mindig tetszett, ezért megnéztem.
Na akkor ért a kellemes meglepetés! Már gyanús volt az is, hogy negyed órája ment a film és még nem volt reklám...
Aztán a végén a jól ismert Emese néni főnöke bemondta, hogy " a megszakításmentes műsor támogatója a ....Bank."
Mekkora ötlet! Egy szponzor "megvásárolja" az esti film közé eső reklámokat, hogy aztán mi a film végén elámuljunk, "Jé, drágáim hát nektek köszönhetjük, hogy nem kellett 4x8 percet kibekkelnünk?!?! Hát ezért mégiscsak felveszem azt a hitelt amit múltkor ajánlottatok nekem!
Én személy szerint régóta puffogtam magamban, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a t**ves csatorna még mindig nem engedheti meg magának, hogy reklámok nélkül adjon végig egy nyomorult filmet!
Egyszer Zével neki is álltunk összeszámolni, hogy a hajnali műsortól kezdve, a napközben leadott nyereményjátékokon, tehetségkutatóversenyeken át, hányszor koldulnak sms-t a nézőktől (emelt díjas számon persze).
Kedvencünk a hasonlóan elmés kérdések, mint a " Összefutott-e a sarkon Magdus anyus Zsolttal?" meg az "önnek mi a véleménye? Börtönt érdemel-e az anyagyilkos, vagy nem? Küldjenek sms-t, a nyertes egy hétvégét nyerhet a Szent Orbán erdei wellness hotelben"
Meg kell hogy mondjam, több millió napi bevételt számoltunk össze.
Ezek után nekem már csak csillapíthatatlan nyereségvágynak tűnik, hogy még a szombat esti filmet sem tudják leadni reklám nélkül.
Vajon mennyibe kerülhetett annak a banknak, hogy megvette a film közti reklámokat és műsorajánlókat...?
Mindenesetre így végignéztük a következő filmet is.:) Persze nem bírtam ki, átkapcsoltam, hogy meglessem, a másik csatorna vajon betesz-e reklámokat....Psssszt......IGEN!
Most akkor visszaszámolhatunk, vajon hány napon belül szivárog ki az új ötlet :)
De nem baj, most majd örülünk a majmolásnak :)))