Na, túlestünk az estén, megvagyunk :)
Szuper volt minden, minden szempontból!
Anyósék jól viselkedtek, Peti megkönyörült rajtuk, simán, 3 Anna-Peti után aludni tért, semmi műsor!
Tehát kétszeresen is örvendünk: Egyrészt hogy ez az este jól ment, másodsorban pedig ezzel megnyílt a kapu a további barátos-beszélgetős-borozgatós, mozizós, vacsorázós esték előtt :)
Mi 11-ig voltunk a Merlinben.
Az előadás fergeteges volt. Cabaret a'la Carte volt a címe és tulajdonképp egy színdarab kellős közepén vacsoráztattak meg minket.
(bővebben itt: http://www.wssz.hu/tartalom/cikk/38395_kabare)
Már a fogadtatás sem volt semmi, mikor beléptem, egy kedves pincérfiú (egyből felismertem, Szabados Mihály, színész, lásd a képen) az asztalhoz kísért, kihúzta a székem, megkérdezte, mit hozhat inni. Tök zavarban voltam a szitutól :)
Aztán elkezdődött az előadás.
A következőképpen zajlott:
Előadás, előétel, előadás, főétel, előadás, desszert.
Nagyon jó volt. Az asztaltársaságunk is. Egy mérnök és egy jogásznő (ők egy cégtől) és Zé egy munkatársnője.
A társaság elég puccos volt, de ami megnyugtatott, hogy legalább annyira voltak feszengőek, mint mi.
A vezérigazgatónak volt egy jó húzása az elején: Levette a nyakkendőjét-zakóját, és erre kért mindenkit.
A dumája is jó volt: "Mint tudjuk, válság van. Ezért egybevontuk a vacsorát és a színházat" :)